top of page

Kapcsolatom a népzenével

Első nagy élményem amely mélyen megérintett a jászberényi népzene-néptánc táborok hangulata, őseink zenéje és tánca. Ez a számomra eddig ismeretlen belső erő és tűz lobbantotta fel bennem a zenei hagyományaink iránti kíváncsiságot, érdeklődést. Mindez a nyolcvanas években történt, amikor még számtalan zenekart (adatközlő muzsikus ) lehetett még találni, meghívni ebbe a kicsi városba, hogy tőlük halljuk, tanuljuk ezt a sajátosan harmonizált és előadott muzsikát, amit magyar népzenének tartunk. Előadásmódjuk, hangzásuk valami ősi energiát gerjesztett a lélek mélyén, belső tájain. Ez szólal meg bennem amikor újra és újra meghallgatom a gondosan és féltve őrzött zenei gyűjtéseket.

Sok barátot szereztem az évek során és zenekart hoztunk létre, tánccsoportokat kísértünk. A sors úgy hozta, hogy ezek a kapcsolatok átalakultak és újabb lehetőségek nyíltak számomra. 2007- 2019 között a Dobroda zenekarral dolgoztam együtt, sok munkát és figyelmet fektetve a muzsikálásba.

A zenével és a festészettel való találkozás számomra nagy élményt jelent, a kettő mintegy kiegészítik egymást. A zene számomra képi elemeket idéz fel és a kép zene hatásokat sejtet.

Felvételek a Dobroda zenekarral

bottom of page