top of page

Zenekarom

Dobroda zenekar

2007-ben született meg a Dobroda Zenekar, amely a nevét egy Nógrád megyében folyó patakról kapta. A patak folyton meg-megújuló vizével és jelentésével (jó víz) találóan jelképezi a zenekar hitvallását, küldetését.
A Kárpát medence autentikus népzenéje kiapadhatatlan forrást jelent a zenekar számára, repertoárját is e tárházból válogatja. A magyar népzene tanulása és elmuzsikálása adott lehetőséget a társulatnak, hogy találkozzon és együtt dolgozhasson a néptáncos és népzenei élet meghatározó alakjaival, ezzel magas szinten adjon értéket a magyar zenei hagyományok felelevenítéséhez úgy a színpadokon, mint a táncparketten, a falunapoktól, a művelődési házaktól kezdve Európán keresztül a világ legkülönlegesebb helyszíneivel bezárólag.
A repertoárban megtalálható a Kárpát medence népzenéinek szinte teljes palettája. A teljes tudás azonban elérhetetlennek tűnik, hiszen mindig előkerül egy-egy rejtett kincs, amely elsajátítása kihívás és izgalmas feladat egyben. A cél azonban nem pusztán az önző “elsajátítás”. A valódi célok között fellelhetők a tudás továbbadása, mások szórakoztatása, értékek átadása és bemutatása, egyáltalán annak az érzésnek az elérése, hogy szellemi értékeinkkel a környezetünket is értékesebbé tudjuk tenni néhány szent pillanatra.

A Dobroda tagjai:

Fekete Borbála - ének

Ifj. Gelencsér János - hegedű, koboz

Deák-Volom Dávid - fúvós hangszerek, harmonika

Solymosi Vince - cimbalom
Gólya Márton - cimbalom, tamburabrácsa

Gólya Péter - brácsa, harmonika

Böröcz Ákos - nagybőgő, hegedű

Állandó vendégeink:

Balogh Kálmán - cimbalom

Határon túli szereplések:
2008: Lengyelország, Franciaország, Románia, Szlovákia
2009: Lengyelország, Szlovákia
2010: Erdély, Franciaország, Szlovákia, Uruguay, Argentína
2011: Erdély, Lengyelország, Szlovákia
2012: Lengyelország, Szlovákia
2013: Hollandia, Szardínia
2014: Lengyelország
2015: Románia, Szlovákia

2016: Lettország

2018. Lengyelország

2019. Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Kanada

2022. Jordánia, Kanada

Zenehallgatás

  • Facebook Social Icon
  • Instagram
  • YouTube Social  Icon
  • Spotify
bottom of page